Vasy Géza: Világképek és válaszutak

vasy-b1

VASY GÉZA (1942, Budapest) József Attila-díjas
irodalomtörténész, a Magyar Írószövetség volt
elnöke harmincnyolc esztendeig tanított az ELTE
BTK modern magyar irodalomtörténeti tanszékén.
Egyetemi docensként nagy népszerűségnek
örvendett rendkívüli felkészültségéért, széles
tudásáért, melyet közérthetően és élvezetesen adott
át hallgatóságának. Szerencsés alkat, mert a kortárs
irodalmat tárgyaló esszéiben, tanulmányaiban és
rövidebb lélegzetű cikkeiben is olvasmányosan,
elevenen szólal meg.
A Világképek és válaszutak című gyűjtemény az
elmúlt másfél évtizedben készült írásait, ünnepi
beszédeit tárja elénk. A széles körben ismert
szerzők – Jókai Anna, Juhász Ferenc, Nagy László,
Ottlik Géza – mellett lehetőségünk nyílik elmélyülni
olyan alkotók munkásságában is, mint Bella István,
Czakó Gábor, Sánta Ferenc, Szécsi Margit, illetve
a Kilencek költőcsoport tagjai. Vasy Géza pontos
mondatokkal rajzolt pályaképei segítenek eligazodni
a világképek sűrűjében, biztosabb léptekkel indulni
szellemi életünk válaszútjain.

340 oldal,

keménytáblás, cérnafűzött,

ISBN 978-963-9809-79-6

Ára: 3000.- Ft

Közvetlen a kiadótól: 2400.- Ft